Az Annabelle játékbaba története

Erről minden paranormalitással foglalkozó egyednek tudnia kell.

Mint minden filmes ábrázolás, attól még, hogy igaz történetet dolgoz fel, igen csak szabadon bánik a valós események ábrázolásával. Annabelle bizarr esete sem kivétel ez alól, mivel a rózsás arcú, copfos, kísérteties jelenség a valóságban csak egy átlagos kócos kis „Ann baba". Valószínűleg csak kevesen tudják, hogy Annabelle eredetileg egy háromszög-orrú, fonal-hajú rongybaba volt, akit Johnny Gruel író talált ki, amikor lánya egy régi babát ajándékozott neki. Johnny arcot rajzolt neki, és elkezdett egy gyermekkönyv-sorozatot írni a baba karakterét felhasználva. Azonban lánya tragikus halálát követően az oltás elleni kampány szimbóluma lett. 1915 szeptemberében szabadalmat kapott, és ezzel megszületett Annabelle, a rongybaba legendája.



A különleges babát először 1970-ben vásárolta egy ismeretlen nő, aki egy nem mindennapi születésnapi ajándékot szeretett volna lányának, Donnának. A nő, akinek a neve valószínűleg elveszett a paranormális kutatások alatt, bizonyára úgy gondolta, hogy az antik, gyerekméretű baba lesz a tökéletes választás lánya számára, aki éppen az ápolói diplomáján munkálkodott. Úgy tűnik, helyesen feltételezte, ugyanis annak ellenére, hogy Donna nem volt egy nagy baba-gyűjtő, boldogan vitte magával a lakásába, ahol csoporttársával, Angievel lakott. A babát az ágyra dobta, és teljesen elfeledkezett róla. Legalábbis egy kis ideig... Eleinte csak nagyon halvány jelek árulkodtak arról, hogy valami nincs rendben. Azonban időről időre Donna azt vette észre, hogy a baba néha nem azon a helyen van, ahol előtte volt. Úgy gondolta, hogy biztosan csak figyelmetlen, és igazából ő löki arrébb a babát. Ahogy teltek a hetek, a baba mozgása egyre aggasztóbbá vált. Donna és Angie akkor rémült meg igazán, amikor egyik nap hazaértek, és a babát állva találták az ebédlőben, neki dőlve egy széknek, mintha lépés közben kővé dermedt volna attól, hogy az ajtó kinyílt. Ez volt az a pont, amikor Donna és Angie megbizonyosodott affelől, hogy ez a baba valahogy egyáltalán nem stimmel. Később Donna így írt a nyugtalanító helyzetről Ed és Lorraine Warrennek, a paranormális nyomozó párosnak:

„Minden reggel miután bevetettem az ágyat, rátettem őt a takaróra. A karjai és a lábai kinyújtva voltak, mintha éppen ott ülne. Viszont amikor este hazajöttünk, a végtagjai teljesen más pozíciókban voltak, a lábai például keresztbe vetve, a karjai pedig összekulcsolva az ölében. Egy hét telt így el, mialatt nagyon is gyanakvókká váltunk, ezért kipróbáltam, hogy már reggel keresztbe raktam a végtagjait, hogy megbizonyosodjunk, hogy valóban mozog-e, mialatt nem vagyunk otthon. Az eredmény pedig az volt, hogy esténként minden alkalommal teljesen más pozícióban találtuk őt az ágyon."

Olyan is történt, hogy amikor Donna az ágyon hagyta a babát, estére rejtélyes módon a nappaliba vándorolt, és a kanapén ücsörgött, mintha mi sem volna természetesebb. Máskor pedig direkt a nappaliban hagyta, de mire hazaért, a baba érdekes módon a hálószobájába került, amely belülről be volt zárva! Angie ezekkel a szavakkal adott további képet erről a paranormális eseményről:

 „A baba néha még a szobát is megváltoztatta. Egyik este, arra jöttünk haza, hogy Annabelle a bejárati ajtó előtt egy széken térdel! A vicces ebben az, hogy amikor megpróbáltuk a babát térdeltetni, nem sikerült – összecsuklott. Máskor az ágyon hagytuk, és direkt rázártuk az ajtót, de este a nappaliban, a kanapén találtuk."
(Itt a kép a babáról.)

A lányok a furcsa események hatására egyre zaklatottabbá váltak, ezért úgy döntöttek, hogy egy férfit, egyik jó barátjukat is beavatják a történtekbe. A fiút egyébként Warrenék feljegyzései csak szimplán Louként említik. Lou azt állította, hogy már az első pillantásra valami gonoszat látott a babán. Bár Donnát és Angiet kissé nyugtalanította a baba szokatlan helyváltoztatásai, nem akarták elhinni, hogy valami démoni dolog van a háttérben. Ekkor viszont különös kis üzenetek kezdtek megjelenni a lakás különböző részein. Mindkét lány olyan pergamen fecniket talált, amelyre az volt firkálva feltűnően gyermeki módon, hogy „Segítség" („Help us"), vagy „Segíts Lounak" („Help Lou"). A mozifilm készítői persze a „Hiányzom?" („Miss me?") – feliratot sokkal ijesztőbbnek találták. Ez a megdöbbentő fejlemény teljesen összezavarta Donnát:

„Kis üzeneteket kezdett írogatni nekünk. A kézíráson egyértelműen látszódott, hogy egy kisgyereké... Lou pedig semmiféle veszélynek nem volt kitéve abban az időben. Azt pedig, hogy a „mi" mit jelenthetett, nem tudtuk. Mégis, a legfurcsább az volt, hogy az üzeneteket tollal írta, azonban az egész lakásban nem volt egyetlen egy toll sem! A papír pedig pergamen volt. Az egész lakást tűvé tettem ilyesmi papírért, de sehol sem találtam."

 Lou teljesen meggyőződött, hogy ezeket az üzeneteket a baba írta, aki így próbál kommunikálni házigazdáival. Azonban a tudományos tanulmányokat folytató nővérek nem hagyták ennyiben a dolgot. Gyanakodni kezdtek, hogy hátha valaki, aki jól ismeri őket, kulcsot szerzett a lakásukhoz, és az egész csak az ő jól kitervelt átverése. Donna és Angie a leleplezés céljából amatőr detektívekké váltak, és elkezdték megjelölni az ablakokat, a szőnyegeket pedig úgy rendezték az ajtók elé, hogy azok felfedjék majd az idegen behatolót. A baba viszont folytatta a lakásban való vándorlását anélkül, hogy bármi elmozdult volna a helyéről. A lányoknak az adott mégis vigaszt, hogy attól még, hogy egy élő babával osztják meg lakhelyüket, igazából nincsenek aljas szándékai. Tulajdonképpen Karácsonykor még egy kis ajándékkal is kedveskedett nekik.
(Kép a babáról, ahogy a vitrinben ül.)
(Egy közelebbi kép.)

„Karácsonykor egy kis doboz bonbont találtunk a hangfalon, amelyről egyikünk se tudott. Feltehetően Annabelle-től kaptuk."

 Sajnos az élő szervezet nem sokáig maradt harmonikus az otthonukban... Angie egy másik természetfeletti eseményről számolt be:

 „Egyszer az egyik szobor felemelkedett a szobában, és lassan átsuhant a szobán, ezt követve lezuhant és összetörött a padlón. Egyikünk se volt a szobor közelében, viszont mind a ketten halálra rémültünk."
Ettől kezdve minden egyre rosszabbra fordult...

Kevesebb, mint két hónappal e bizarr események kezdete után, egy hosszú és fárasztó nap után Donna és Angie már nem voltak meglepve, hogy a baba nem ott van, ahol hagyták. Azonban Donna ekkor valami szokatlant vett észre rajta. Valami olyan baljós érzése támadt a babával kapcsolatban, amelytől nem tudott szabadulni. A lányok tétován közeledtek a babához, amikor is észrevették, hogy a kezéből és a mellkasából szivárog a vér. Angie így ír a jelenetről: „Annabelle úgy ült Donna ágyán, ahogyan szokott. Amikor hazajöttünk, észrevettük, hogy a kézfeje véres, a mellkasán pedig három csepp vér van. Te jó ég, hogy megijedtünk!" Ekkor döntött úgy Donna és Angie, hogy valaki olyan segítségét kérik, aki sokkal tapasztaltabb a paranormális események terén, mint ők...

A „vérző baba" esetet követően Donna és Angie elhatározta, hogy utánajárnak, kivel is osztják meg lakásukat. E célból egy médiumhoz fordultak, vagyis egy olyan személyhez, aki segít megidézni és kommunikálni azzal az erővel, amely a babát életre keltette. Donna szavaival:

 „Szóval Angie és én felvettük a kapcsolatot egy idegen nővel, aki könnyedén kapcsolatba lép a szellemvilággal, vagyis egy médium. Ez körülbelül egy hónappal az után történt, hogy ez az egész dolog elkezdődött volna."

A nő azonnal transzba esett, amint belépett a lakásba, és nem sokára egy kislány – Annabelle Higgins – szívszorító történetét kezdte el mesélni. A kislány testét éppen azon a területen fedezték fel, amelyre a mostani lakópark épült. Donna így ír az esetről:

„Megtudtuk, hogy a hét éves Annabelle Higgins ezen a területen vesztette életét. A kislány szelleme azt is elmondta, hogy nagyon sokat játszott itt még jóval a házak felépülése előtt. Boldog idők voltak számára." A médium nem tudta sajnos kideríteni a kislány halálának körülményeit, de a története erősen meghatotta a két nagyon is együtt érző ápolónőt. Donna tovább részletezi a médium elbeszélését: „Mivel ezen a helyen csak olyan felnőttek vannak, akiket a munkájuk teljes mértékben leköt, Annabelle senkivel nem tudott kapcsolódni, kivéve minket. Annabelle úgy érezhette, hogy mi képesek leszünk megérteni őt. Ezért kezdte el mozgatni a rongybabát. Csak is arra vágyott, hogy szeressék, és ezért megkért minket, hadd maradhasson velünk egy babába zárva. Mit tehettünk volna? Igent mondtunk."

Angie így magyarázza döntésük logikáját:
„Teljesen ártalmatlannak tűnt. Ápolóként látunk elég szenvedést nap mint nap, úgyhogy együtt éreztünk vele. Szóval ettől kezdve Annabelle babának hívtuk."

Képtelenség lett volna elképzelni ezt a szörnyű tévedést, ami ezzel a két lánnyal történt, amikor ezt a látszólag ártatlan jelenséget befogadták.

Egy új időszak vette kezdetét az újonnan megkeresztelt Annabelle és szobatársai életében annak ellenére, hogy Lou – a lányok barátja – még mindig azt állította, hogy határozottan valamiféle veszélyt érez a baba közelében. Lou kérte Donnát, hogy szabaduljon meg a babától, de Donna hallani sem akart róla, ugyanis az egyenlő lenne egy gyermekről való lemondással. Azonban attól még, hogy a baba nem lett eltávolítva, egyértelművé vált, hogy nem tetszett neki Lou tanácsa. Lou megértette, hogy valami alapvetően nincs rendben a babával, de egyáltalán nem volt felkészülve arra a pokoli találkozásra, ami otthonában bekövetkezett. Annabelle szelleme hazáig követte Lou-t. Így számolt be vérfagyasztó élményéről:

„Mélyen aludtam, amikor egyszer csak teljes pánikban ébredtem fel. Megint egy visszatérő rossz álmom volt, azonban ekkor valami szokatlant éreztem. Úgy tűnt, hogy ébren vagyok, de egyáltalán nem tudtam mozogni. Körülnéztem a szobában, de nem láttam semmi különöset, amikor történt valami. A lábamnál megláttam Annabelle babát. Lassan elkezdett felfelé kúszni, de amikor a mellkasomon megállt, éreztem, hogy két kéz megfogja a nyakamat két oldalról. Mintha valahogy kapcsolódni próbált volna. Aztán láttam magamat, ahogyan megfojt. Láttam, ahogy a falnak nyomva fojtogat halálra, bármennyire is igyekeztem tenni ellene."

Lou bénultan és levegő után kapkodva szenvedett, majd a fulladáskor elájult. Másnap reggel teljesen biztos volt abban, hogy ez egyáltalán nem álom volt, és elhatározta, hogy mindenképp megszabadul a babától és a szellemtől, ami megszállta azt. Lou tudta, hogy a baba szelleme figyelmeztette, hogy a saját dolgával törődjön, de a lányok iránti aggodalma nem engedte, hogy annyiban hagyja a történteket.

 Szerintem meg csak alvásparalízise volt Lounak. Ugyan ez a tünete - nem tud az ember megmozdulni. És az, hogy fojtogatta a baba, az egy álomkép. Mert sok alvásparalízist átélt ember arról számol be, hogy nem kapott levegőt. 
Alvásparalízis: Amikor az ember alszik, a test kibocsát egy hormont, ami az embert mozgásképtelenné teszi, amíg alszik.Az ember hirtelen felébred, gyorsabban mint kéne - ezáltal nem bírja magát megmozdítani, mert a lebénulása még tart. Csak a szemét tudja mozgatni. És mivel az agy úgy fogja ezt fel, hogy még álomban van az illető; különféle álomképeket mutat az embernek, mintha álmodna. Olyasmi, mint ébrenlétkor a hallucináció, csak az ember ilyenkor álomszerű állapotban van. És alvásparalízis átélése közben az ember nehezen kap levegőt, ami szintén a lebénulásnak "köszönhető". Az agya ilyenkor próbál valami magyarázatot adni ezekre. Ezért különféle ijesztő dolgokat álmodik az ember. A nehéz lélegzetvétel miatt van, hogy mellkasán csücsülő démont álmodik, de sokféle dolog lehet. Lou esetében a baba azért fojtogatta álmában, mert ő sem kapott levegőt rendesen, mint ahogy más alvásparalízist átélő sem kap. Az agya ezt így dolgozhatta fel, mert hát szerintem ő is tartott a babától, az fix. Ezt így szkeptikusan nézve. De logikusan.
(Egyébként amit dőlt betűvel írok, az nem a történet része, hanem az én szavaim.)

Következő este Lou és Angie otthon voltak, épp egy utazásra készülődtek, amikor 11 körül furcsa csoszogó hangot hallottak Donna szobájából. Angie attól félt, hogy valaki megpróbál éppen betörni hozzájuk, ám Lou attól tartott, hogy ez valami sokkal rosszabbnak a jele. Lou vette a bátorságot, és odakúszott Donna szobájának ajtajához, és várt, amíg a hang enyhült. Ekkor hirtelen belépett a szobába és felkapcsolta a villanyt. A szoba üres volt, egyedül Annabelle baba feküdt a sarokban, mintha hanyagul odadobták volna. Lou a baba felé vette az irányt, de ekkor bizseregni kezdett a tarkója, mintha figyelnék a háta mögül.

„Ahogy a baba közelébe kerültem, az volt a benyomásom, hogy valakki van mögöttem. Azonnal megfordultam, és hát..."

 Lou beszámolóját Angie egészítette ki:
„Erről a részről nem fog beszélni. Mikor Lou megfordult, nem volt mögötte senki, viszont hirtelen felkiáltott ekkor, és a mellkasához kapott. Teljesen összegörnyedt, és vágott sebeiből vér folyt, amikor odaértem hozzá. Az egész inge tiszta vér volt. Iszonyatosan meg volt rémülve, és remegett, amikor visszamentünk a nappaliba. Lou felsőtestén határozottan karmolás nyomokat találtunk."

Képek sajnos nem készültek a sebeiről, de Lou és a lányok elmondása szerint a karmolások már alig látszódtak másnap, 48 órával később pedig teljesen eltűntek.

Azért érdekes ez. Egy szellem, melynek nincs fizikai állapota - az én felfogásom szerint - nem tud fizikai dolgokat csinálni, így kicsit csodálkozom azon, hogyan tudhatta Lout megsebesíteni. Meg főleg azt nem értem, hogy hogyan gyógyultak be a véres karmolások 48 óra alatt. Meg hát nem készült kép a sebről, így bizonyítani se tudják.(Tudod, ebből látszik hogy ez egy kitalált részlet. :D Na nem "szkeptikálok".)

A rémült hármas ezennel a papsághoz fordult segítségért, de ők egyenesen a leghíresebb démonológus párhoz irányították őket, Ed és Lorraine Warrenhez. Warrenék azonnal kapcsolatba léptek a fiatalokkal, hogy mind a hármójukkal interjút készítsenek. Ed, aki hívő katolikus és paranormális nyomozó meg volt döbbenve, hogy a fiatalok ennyire naivan hittek egy szellem médiumon keresztüli „szavainak". Így összegezte a helyzetet:
„Először is, Annabelle nem létezik. Soha nem is volt. Átvertek titeket. Azonban valóban egy szellemmel van dolgunk. A baba teleportálása, a pergamenre írt üzenetek, a három csepp vér szimbolikus megjelenése, valamint a baba gesztusai mind-mind jelentőségteljes. Állítólag valamilyen intelligens szándék van a szellem tettei mögött, azonban a szellemek és az emberi lelkek egyszerűek, ezért megjelenésük nem jár ilyen intenzitású jelenségekkel. Nincs ennyi energiájuk."

Az interjúk befejezése után, a rongybaba ellenőrzése után, és Lou sebeinek vizsgálatát követően, a szemtanúk megerősítették, hogy sosem láttak szellemet a lakásban. Warren arra a megdöbbentő következtetésre jutott, hogy nem egy szellemmel van dolguk, hanem egy valódi démonnal.
A leghátborzongatóbb az, hogy Warrenék azt feltételezték, hogy a baba eredendően nem tartalmazott gonosz lényt, hanem csak egy csatornaként szolgált a földi és a pokoli dimenzió között. A démoni szellem az ápolónőket együtt érzésüket kihasználva, csak tettette kislány voltát. Ed így írt erről:

 „Valami démoni, nem emberi uralkodott el ebben a lakásban. Általánosságban a démoni szellemek nem zavarják az embert, kivéve, ha ő maga hozza be saját életébe. Az első hiba az volt, hogy a baba elismerést kapott. Ez az oka annak, hogy a szellem beköltözött a babába, és így felkeltette magára a figyelmet. Ha már egyszer magára vonja a figyelmedet, kihasznál és félelmet, vagy esetleg sérüléseket okoz. A nem emberi szellemek élvezik, ha fájdalmat okozhatnak. A másik hiba a médium segítségül hívása volt. A démon valahogyan engedélyt kapott arra, hogy az ember életét megzavarja. Sajnos a saját szabad akaratotokból kapott engedély minderre."

 Még az is kiderült, hogy a démon igazából csak mozgott a baba körül, így adva olyan hatást neki, mintha élne. Ami pedig Louval történt, valószínűleg előbb-utóbb a lányokkal is megtörtént volna, ugyanis a démonnak pontosan ez volt a célja. Lou volt az egyetlen, aki nem hitt a baba szellemében, ezért a démon először őt akarta eltenni láb alól. Az is lehet, hogy meg is ölte volna őt.

 A démonvadász páros úgy döntött, hogy egy „ördögűző áldás" volna a legjobb megoldás arra, hogy a babából kiűzzék a gonoszt. Először is felvették a kapcsolatot egy anglikán egyházi pappal, Cooke atyával, aki először vonakodott a dologtól, de miután Ed elmagyarázta neki, hogy milyen súlyos a helyzet, megenyhült. Ez a fajta ördögűzés azonban más volt, mint a hagyományos katolikus áldás. Ed így írja körül:

„A püspöki áldás egy bőbeszédű, hét oldalas dokumentum, amely egyértelműen pozitív természetű. Ahelyett, hogy a gonosz lényt kizárólag a lakásból űznék ki, a hangsúly inkább azon van, hogy a lakást minél inkább pozitív energiákkal és isteni erővel töltsék meg."

Ellentétben a mozifilmben látható ördögűzéssel, a rítus során nem sok minden történik magával a babával. A szent ceremónia után Cooke atya kiterjesztette az áldást Donnára, Angie-re, Lou-ra, és Warrenékre, majd kijelentette, hogy a démon soha többé nem lesz képes bántani őket... Warrenék viszont nem voltak ennyire biztosak ebben.

 Cooke atya áldása után Warrenék azt tanácsolták a lányoknak, hogy szabaduljanak meg Annabelle-től, ugyanis nem voltak teljesen meggyőződve a szertartás sikerét illetően. Donna alig várta, hogy megszabaduljon ettől a lidérces babától.
Ed óvatosan felemelte a babát, és odaadta Lorraine-nek. A pap (mivel ő maga sem volt teljesen biztos a rituálé sikerességében) figyelmeztette Edet, hogy ne az autópályán menjen, nehogy a démon megpróbálja irányítani az autót és bajt okozzon. Lorraine beültette a hátsó ülésre a babát és bekötötte, majd Ed beindította a motort, és ezzel megkezdődött valószínűleg az emberi történelem legstresszesebb útja hazafelé. Útközben akárhányszor éles kanyar elé kerültek, a fékek és a szervó kormány egyszerre hibásodtak meg, és így folyamatosan veszélyesen közel kerültek ahhoz, hogy lehajtsanak az útról. Több mint egyszer majdnem ütközés is történt. Ednek végül elege lett, és benyúlt a táskájában lévő szentelt vízért, hogy azzal keresztet rajzoljon a babára. Az út további részén semmi nem történt.
Otthon Ed a babát letette egy székre, és azt állította, hogy több mint egyszer lebegett a baba, majd úgy tűnt, csökken az erő benne. Ez a kis szünet azonban csupán néhány hétig tartott, és Annabelle újra bevetette a régi trükköket. Ed bezárta őt a kinti épületbe, mielőtt elutaztak volna, ám amikor hazaértek, Annabelle Ed íróasztalánál ült, mintha kigúnyolna mindenféle őt megfékezni próbáló igyekezetet. A Warrenék megelégelték a baba természetellenes viselkedését, és egy „nagyágyúhoz" fordultak segítségért: Bradford katolikus paphoz és ördögűzőhöz. A jelentések szerint Bradford atya vakmerően közelített a babához és rákiabált: „Annabelle, te csak egy rongybaba vagy, senkit sem bánthatsz!" Ezután pedig visszadobta a babát a székre, mire Ed teljesen elsápadt és kijelentette: „Ez az egyik olyan dolog, amit jobb, ha nem mond." Lorraine szintén megijedt, és könyörgött a papnak, hogy vezessen óvatosan hazafelé, és hívja fel, amikor visszaért a paplakba. A hívás nem jött túl későn. A pap megrendülten közölte, hogy amikor egy forgalmas kereszteződés felé közeledett, a fékek teljesen feladták a működésüket. Az autót el kellett vontatni, az érintettek pedig épphogy túlélték a balesetet.

Ekkor döntöttek úgy Warrenék, hogy mivel a baba egyszerűen túl veszélyes, egy speciális üveg koporsót építtetnek neki, amelyen felirat jelzi: VIGYÁZAT, HATÁROZOTTAN NE NYISD KI. Így került a baba egy olyan átkozottnak minősített tárgyakat tartalmazó szobába, amelynek ajtaja mindig zárva van. Warrenék tárgyai egy okkult múzeumban kötöttek ki, ahol a nagyközönség is megtekintheti őket. A mostanra bebörtönzött Annabelle, úgy tűnik, nem tud mozogni, de ez nem jelenti azt, hogy gonosz ereje csökkent volna.

Egy fiatal pár Ed vezetésével meglátogatta Annabelle vitrinét, és előtörténetét meghallgatva, a fiatal férfi öntelten és vakmerően dörömbölni kezdett a koporsóján. Ed azonnal kikísérte őket a múzeumból. Később kiderült, hogy a pár motorral indult útnak, viszont útközben a férfi elvesztette a motorkerékpár feletti irányítást, fának hajtott, és azonnal meghalt. A lánynak pedig majdhogynem egy évig kórházban kellett lennie. A szkeptikusokkal ellentétben a Warrenék meg voltak győződve arról, hogy Annabelle haragja sújtott a fiatal párra.

Hogy meddig lesz biztos kezekben Annabelle (vagy az a valami, ami benne lakozik), nem tudni. Csak remélni tudjuk, hogy még várat magára az a nap, amikor is kiszabadul a gyanútlan világra.

Elképzelhetőnek tartom, hogy mozoghasson a baba, de nem nagyon hiszem azt el, hogy bárkinek ártani tudott (pl. hogy megkarmolta Lout, kinek a sebe mellesleg 2 nap alatt meggyógyult; hogy tudta irányítani a baba az autót, és hogy Ed meghalt motorozás közben Annabelle miatt). 

Mindenesetre jó történet, nekem tetszik.
Forrás: http://www.noiportal.hu/

Nyugodtan szólj hozzá!